A torokgyulladás (pharyngitis) a garatnyálkahártya változatos eredetű gyulladása, amely a torok fájdalmát okozza. Mandulagyulladásnak (tonsillitis) a torokmandula gyulladásos állapotát nevezzük, amely gyakran jelentkezik a torokgyulladás kísérőjeként, de fontos megemlíteni az orrgaratmandula és a nyelvgyöki mandula gyulladásos megbetegedését is. Külön figyelmet érdemel az A-csoportú béta-hemolizáló Streptococcus okozta torok- és mandulagyulladás, elsősorban szövődményei miatt.

Az elsődleges ellátásban dolgozó orvosokhoz forduló betegek 10%-a torokgyulladás miatt jelentkezik, és az ambulánsan felírt antibiotikumok 50%-át erre a panaszra adják, noha az esetek harmadában a kórokozó nem tisztázott. A tömegével szedett antibiotikumok viszont a kórokozók rezisztenciáját fokozzák, ezért a torokgyulladás előfordulása világszerte magas.

A mandulagyulladás súlyossága és szövődményeinek előfordulása a gyógyszeres és a sebészeti kezelés fejlődése miatt csökkenő tendenciát mutat. A lehetséges szövődmények közül a skarlát – más néven vörheny – a huszadik század elején pusztított, a reumás láz a szívbetegségek halálozási arányát növelte.

Mindkét megbetegedés igen gyakori; a mandulagyulladás eseteinek nagy része az 3 és 10 év közötti gyerekeknél, a torokgyulladás az 5-18 éves korosztálynál fordul elő. Ritka a 3 év alatti gyermekek megbetegedése. A fertőzést segíti a családtagok betegsége és az óvodai, iskolai, illetve a munkahelyi közösségekben történő terjedés. A betegségek szezonális eloszlást mutatnak, a hideg hónapokban, január és április között előfordulásuk megnő.

A kórokozók mindkét betegség esetében cseppfertőzés útján és fertőzött tárgyak közvetítésével jutnak a garatba. A fertőzésre való fogékonyságot növeli a köhögés, a szennyező részecskék belélegzése (pl. takarítás alkalmával), a szezonális allergia, illetve az aktív vagy a passzív dohányzás.

Az akut garatnyálkahártya-gyulladás legtöbbször – az esetek 60%-ban – vírusos fertőzés következménye, amelyhez gyakran társul másodlagos bakteriális fertőzés. A leggyakoribb kórokozók között találjuk az adeno- és a rhinovírusokat, illetve a baktériumok közül leggyakrabban a Streptococcus (15%), majd a Neisseriák, a Mycoplasma pneumoniae, a Chlamydia pneumoniae és a Haemophilus influenzae tehetők felelőssé. Nem ritka a torokgyulladás gomba – általában Candida albicans – általi fertőzés nyomán, ami többnyire hosszú ideig tartó antibiotikus kezelés után alakul ki. Heveny torokgyulladást okozhat azonban hő- vagy vegyi károsodás is, például forrázás vagy felmaródás.

A mandulagyulladás kórokozója is rendszerint vírus. A bakteriális eredetet tekintve a leggyakoribb kórokozó az A-csoportú béta-hemolitikus Streptococcus. Ritkábban Staphylococcus, Pneumococcus, Haemophylus influenzae vagy Coli baktérium okozza a fertőzést.

A torokgyulladás a torok, ritkán az orrgarat égő, kaparó érzésével kezdődik, krákogás, köhögési inger, fülbe sugárzó nyelési fájdalom kíséri. Az esetek többségében a testhőmérséklet nem haladja meg a 38°C-t, gyermekeknél azonban magas láz is felléphet. A környéki nyirokcsomók gyakran fájdalmasak, duzzadtak.

Az akut mandulagyulladás rendszerint magas lázzal, hidegrázással kezdődik. A garattáji fájdalom erős, gyakran sugárzik a fülbe, a nyaki, az állkapocs alatti és a fül mögötti nyirokcsomók fájdalmasan duzzadtak. Az ajkak vérbők, cserepesek, a száj nyitása és a nyelés fájdalmas és nehezített, a nyelv lepedékes, a lehelet bűzös. Idősebb gyermekekre és fiatal felnőttekre jellemző lehet a fejfájás és a hasi fájdalom jelenléte. A kórképre jellemző a beteg elesettsége, általános rossz állapota.

Az orrgaratmandula gyulladása általában a torokmandula gyulladásával együtt fordul elő, ezért tünetei megegyeznek a fent leírtakkal. Emellett a beteg nehezen vesz levegőt az orrán keresztül és nagyothall, ami rossz fülkürt-működésre és a középfül érintettségére utal. Fokozott figyelmet érdemel a csecsemők és a kisgyermekek izolált orrgaratmandula gyulladása, amely önmagában is súlyos állapotot idézhet elő.

A nyelvgyöki mandula gyulladása szintén a garatmandula érintettségével együtt fordul elő. A nyelési fájdalom és a bő nyálfolyás ebben az esetben jellemzőbb, a nyelv mozgatása is nehéz.

A diagnózis alapja mindkét esetben a torok vizsgálata, a garat és a mandulák megnézése és a környéki nyirokcsomók megtapintása. A torok gyulladása esetén a nyálkahártya megvastagodott, vérbő, felszíne kezdetben száraz, lapszerű, majd sárgás, tapadós váladék, illetve vörös szemcsés kiemelkedések jelennek meg rajta. Fontos a rendszeres lázmérés, mert a láz alakulása önmagában is valószínűsíthet egy adott kórokozóval történt fertőzést. Vírusfertőzés esetén gyakran több héten át hullámzik a hőmérséklet. A garatváladék mikrobiológiai vizsgálata segít a kórokozó azonosításában, de 24 órán belül nem születik eredmény. Az általános tünetek közül a kiütés, a nyirokcsomó-duzzanat, a máj- és a lépduzzanat segíthet a diagnózis megállapításában.

A mandulagyulladás kezdetén a garatmandulák és a garat hátsó fala a vérbőség miatt piros, duzzadt, később a mandulákon gombostűnyi, fehéres-sárgás pontok vagy valamivel nagyobb sárgás foltok (tüszők) jelennek meg. Előfordul, hogy ezek a lepedékszigetek összefolynak, ilyenkor a mandulák felszínét egybefüggő lepedék borítja. Tüszős mandulagyulladásról tehát akkor beszélünk, ha a kezdeti magas láz, a torok- és a nyelési fájdalom, a mandulák vérbősége és a lepedékképződés egyaránt megfigyelhetők. A vérkép is mutatja ilyenkor a bakteriális fertőzésre jellemző fehérvérsejtszám-növekedést.

Jellemző klinikai kép esetén – a rekedtség, a köhögés és a nátha például nem jellemzőek a Streptococcus fertőzésre – a kórokozó azonosítására két lehetőség is adott. Az egyik a torokváladék bakteriológiai vizsgálata, a másik a Streptococcus antigénteszt, amely 15 perc elteltével válik értékelhetővé. Ha a gyorsteszt negatív eredményt ad, de a klinikai kép Streptococcus fertőzésre gyanús, érdemes elvégezni a tenyésztést is. Bármely módszer pozitivitása bizonyítja a Streptococcus fertőzést.

A torokgyulladás bevezető vagy kísérő jelensége lehet más fertőző betegségeknek, a rubeolának, skarlátnak vagy a kanyarónak, amelyek azonban a sikeres védőoltások eredményeként egyre ritkábban fordulnak elő. Mandulagyulladás társulhat mononucleosishoz, egy vírus okozta gyulladásos megbetegedéshez. A diphteria a Di-Per-Te oltás bevezetése óta nagyon ritka, de a mandulákon itt is szürkés lepedék volt látható.

A torokgyulladásnak elsősorban a tüneteit lehet jól kezelni: fontos az ágynyugalom, a bőséges folyadékfogyasztás, a láz- és a fájdalomcsillapítás, a gyakori toroköblögetés, a torokborogatás és az inhalátoros kezelés. Vírusfertőzés esetén nem, bakteriális fertőzésben azonban a szövődmények megelőzése miatt antibiotikumos kezelést is alkalmaznak.

A heveny mandulagyulladás terápiájának alapja – ép immunrendszer mellett, főleg a szövődmények megelőzése érdekében – a legalább 8-10 napon át nagy adagban adott penicillin. Penicillinérzékenység esetén makrolid típusú antibiotikum vagy clindamycin adása jön szóba. Ha a nyelés nagyon fájdalmas, különösen a gyerekeknek érdemes az ennivalót pépesíteni. Ilyenkor amúgy is jobban esik a meleg, folyékony étel, a levesek, meleg tej, tea, kakaó. A nyak vizes borogatásával lehet enyhíteni a fájdalmas gyulladást.

A megfelelően és időben kezelésbe vett torok- illetve a mandulagyulladás általában egy-két hét alatt gyógyul, fontos azonban megemlíteni, hogy a kezeletlen vagy nem jól – esetleg túlságosan enyhén – kezelt A-csoportú béta-hemolitikus Streptococcus fertőzésnek lehetnek szövődményei. A torokmandula melletti tályog képződése a betegség helyi szövődménye, súlyos torokfájás, nyelési fájdalom, a szájnyitás nehezítettsége és jellemző “dünnyögő” hang kíséri. A skarlát a láz mellett az egész testre kiterjedő vörös, pontszerű kiütéssel jár, amely a nyakon, a hónaljban, az ágyékon és a hajlatokban kifejezett, jellemző tünete a száj körüli sápadtság és a málnavörös nyelv. A reumás láz a Streptococcus fertőzés késői következményeként jelentkező, súlyos szövődmény. A fertőzés után 6-21 nappal jelentkezhetnek a vesék gyulladásos megbetegedését jelző húgyúti tünetek.